Beszámoló a 2010. december 17-18-ai aradi mini-kirándulásról, Emőke tollából. (Képeket is tettem fel, és a kikívánkozó kiegészítéseimet most is szokás szerint dőlttel szedtem.)

Jó szórakozást!

- Attila

 

A 2010. évi utolsó, Makón megtartott önképzőköri előadás, az azt követő finom ebéd, majd a tisztújító közgyűlés után Egyesületünk legelszántabb tagjai az előadóval, Balogh Zsigmonddal egyetemben felkerekedtek és meglátogatták Arad-hegyalján Balla Géza pincészetét, amely a Ménesi borvidékhez tartozik. Az időjárás igen télies volt, a szervező előrelátásának köszönhetően bérelt kisbusszal mentünk. Ezért halálfélelem helyett még a végrehajtás során – mert arról szólt az igen színvonalas előadás – felmerülő kérdésekről beszéltünk kötetlenebb hangulatban.

A késő esti órákban érkeztünk meg a pincészetbe, ahol kicsit csodálkoztunk, hogy a portás nem beszélt magyarul. De aztán bebocsátás nyertünk, és fogadott bennünket a házigazda és két barátságos őrző-védő kutya. Kezdetét vette a vacsorával egybekötött borkóstolás. A házigazda igen érdekes ismertetőt tartott, ízes székely nyelven a Ménesi borokról, és új székely kifejezéseket is tanultunk. (Nem baj, hogy nem nevesítettem a vékony ....ú esőt?!) (Nem. Hadd fúrja csak az oldalukat a kíváncsiság!)

Úgy emlékszem, összesen 6 fajta bort kóstoltunk, melyek közül a híres ménesi vörös aszút emelném ki. (Kadarisszima fantázianéven forgalmazzák.) (Plusz volt néhány ráadás tétel is, aztán a végén a házigazda elnézést kért és visszavonult, a borhűtőt pedig a gondjainkra bízta! Hohó!)

Induláskor még nem döntöttük el , hogy ott alszunk-e vagy pedig kisbusszal visszamegyünk Aradra. Szegény gépkocsivezető nem vehetett részt a borkóstolásban. Ezt csak azért írtam le ilyen részletesen, mert mikor egyhangúlag úgy határoztunk, hogy ott alszunk (a kóstoló után persze), és végre kipakoltunk a kisbuszból, megismertük és megtapasztaltuk a mirelit pizsama fogalmát. Józanító hatású.

Másnap frissen megreggeliztünk, megnéztük a borospincét és természetesen a vesztőhelyen megkoszorúztuk az ARADI VÉRTANÚK EMLÉKHELYÉT. Mindezt már nagy-nagy hóesésben. Amikor utoljára ott jártam, sokkal elhanyagoltabb volt. Az Aradi vár sajnos már nem fért bele az időnkbe. Tapasztalhattuk a hóeltakarítás hiányát, a téli gumi előnyeit és dicsérhettük a gépkocsivezetőnk képességeit. Ezért szerencsésen visszaértünk Makóra, majd onnan ki-ki haza. Ismét köszönetet mondok a szervezőnek és őszintén remélem, hogy Balogh Zsigmond kollégánk is jól érezte magát!


Ehhez a képhez egy kis magyarázat szükségeltetik. Bemutatom potyautasunkat, Hápi kacsát. Hápi kacsa azért jött velünk, mert reggel, indulás előtt a kislányom odahozta hozzám, a kezembe nyomta, és megkért szépen, hogy vigyem magammal, utaztassam meg.

A kérésnek természetesen eleget is tettem, és Hápi kacsa ott lapult mindvégig a táskámban. Illetve aztán ki is kéredzkedett belőle. Mivel nyilvánvalóan azért bízták rám, hogy világot láthasson szegény pára, ezért ki is vettem, és megmutattam neki, hogy is néz ki egy igazi borkóstoló.

De azért megüzenjük a rokonodnak (neki), hogy derekasan helytálltál! :)